2016. szeptember 25., vasárnap

22.fejezet

Vissza a kórházba

April 12th ‘15:
Louis Tomlinson
Mi lesz, ha az orvos azt mondja valami baj van? Nem szabadott volna. De egyszerűen az őrületbe kerget! Egy pillantása elveszi azt a kevés eszem. És, most van még egy dolog amin rágódhatok, csak azért, mert nem bírtam magammal. Nem mondhatom hogy bánom, mert nem, sőt állandóan megtenném, mert Louis Tomlinson vagyok, de nem most kellett volna. Félek, hogy valami baja lesz miatta. Félek, és boldog vagyok is. Neki ezt nem mondhatom el, mert ahogy ismerem egyből leállítana, hogy nincs semmi baj és a többi . Hát remélem. 
Tisztán kivehető volt hogy ideges. Nem nagyon tudom miért, hiszen most még csak hozzájuk megyünk, de baromira az volt, míg én az álcám mögé bújtam, ami mögé nem lát be senki, csak az anyám. Nem hiába jártam drámára.
A piros lámpánál rávetettem pillantásom, amit megérzett és félem fordította  a fejét. Nem tagadom, nagyon jól állt neki az ingem, amit nem kérek vissza már. Egyrészt azért, mert nem hordom, másrészt meg hogy lássam benne.
- Minden oké? - böktem meg a vállát. Mosolyogva megrázta a fejét. Na, ebből adódóan sem értem a nőket. Miért nevetnek ha baj van? Vagy, ez nem csak lányokra igaz?
- Beszélnem kell anyámmal - fújta ki a levegőt idegesen. Itt elszakadt a cérna. Mért ideges ez miatt? Vagy most mi van? Összeráncolt szemöldökkel méregettem, mire ő értetlenül bámult rám.
- Várj..te nem tudod? - húzta össze ő is a szemöldökét.
- Mit is kéne? - Ebben a pillanatban dudálni  kezdtek, és akkor vettem észre hogy zöld a lámpa. Áthajtottam a lámpán és most már kíváncsi voltam mit titkol, vagy elfelejtett elmondani. Miről kell beszélnie az anyjával?
Mikor megakartam szólalni hogy folytassa, megelőzött.
- Azon a napon. Az után - kereste a szavakat. - Otthon veszekedtem anyuval, és a végen az lett belőle hogy megtudtam mért váltak el - Itt megcsuklott egy pillanatra. Kapisgáltam a dolgot, sőt tudtam hogy mi lesz a vége. Én is átéltem már ilyet, és nem a legjobb érzés. Visszagondolni, mi volt velem akkor, huh.  - Na szóval megcsalta - Beharapta a száját, majd az ablak felé szegezte tekintetét. Valahogy nem tudtam meglepődni rajta. Nem azért mert az anyja nem volna szép, hanem mert ha már nem mondja meg a szülő az okot, akkor csak ez lehet.
- És most mi lesz tovább? - Nem akartam faggatni az érzéseiről, jól tudom milyen lehet neki most.
- Beszélek anyuval, elmegyek a kórházba, a kisfiúhoz, és ha lesz alkalmam beszelek Harryvel. Muszáj tudnia hogy megbocsátottam neki.  - nézett rám kíváncsian, idegesen és várakozóan is egyben, amit a visszapillantó tükörből láthattam.  Kíváncsi mit gondolok erről az egészről, ideges, úgy minden miatt, és várja erre mit mondok. Mit mondjak? Én is elmennék megnézni azt a kisfiút, azért is, mert hiányoznak a gyerekek. Lux, az ikrek és úgy mindegyik. Még Ariel is, akit csak egyszer láttam. De ő tuti nem erre kíváncsi. Hát ha ezt a kórházi eset előtt mondja, akkor száz százalék kiborulnék, de most, mikor már megértettem, örülök neki. Nem akarom hogy a csajom meg a legjobb haverom kínosan érezze magát. De most mit mondjak?
- Örülök hogy beszélsz vele - vetettem rá egy pillantást, miután eltelt pár másodperc. Szemöldöke az egekbe szökött, amitől csukott szájjal nevetni kezdtem.
- Te most kinevetsz? Olyan kiszámíthatatlan vagy - háborodott fel a hangjából ítélve, de éreztem hogy mosolyog.
- Sokat gyakoroltam - vontam meg a vállam lazán, majd hirtelen nevetni kezdtem, ami ragadós volt mert Ellie is kacarászásban tört ki.
- Hogy csinálod? - fordult felém.
- Mármint mit? - tetettem a hülye gyereket. Egyszerűen imádom ezt csinálni az emberekkel.
- A pókerarcot, a kiszámíthatatlanságot, és azt hogy mindenben olyan határozott vagy - sorolta fel. Félmosolyra húztam a szám, és egy kevés gondolkodás után válaszoltam.
- Drámára jártam, a sok gondolkodás teszi, és nem ismersz
- Mi az hogy nem ismerlek? - háborodott fel.
- Határozott? Én? - húztam fel a szemöldököm, és bekanyarodtam a sarkon.
- Igen. Olyan laza vagy - kezdte, de közbevágtam.
- Az nem ugyanaz - bizonygattam tovább, majd megpillantottam a sárga házat, és leparkoltam.
- Amúgy nem vagyok laza..de mehetünk? - kérdeztem felé fordulva, miközben ő a lakást pásztázta.
Bólintott, majd kiszállt a kocsiból. Követtem mozdulatait, ahogy átsétált a kocsi előtt majd követtem a példáját. Megvárt, majd kezeimet az övére tettem, s összekulcsoltam ujjainkat. A mozdulatra azonnal kezeinkre meredt a szeme, és nézegetni kezdte azt. Nekem ez megszokott dolog igazából. Jó eddig sose tettünk ilyet, de most reflexből jött. Akaratlanul is Eleanor robbant be tőle. Vele mentünk mindig így. Ha hátul ültünk valamelyik hülye autójába, a mellkasomon feküdt, a kezeink akkor is összeragadtak. De ez már a múlt, amit válasz nélkül lezártam. Ha eszembe jut már csak ürességet érzek egy csipetnyi fájdalommal és emlékekkel. Remélem benned bűntudat is mardos, Eleanor Calder!
 Pont mikor a végéhez értem a gondolatmenetemhez, nyitotta ki az ajtót Ellie. Elengedte a kezem némi gondolkodás után. Vigyorral az arcomon haladtam utána, majd bezártam magam mögött az ajtót. Teljesen belém van zúgva! Vajon mikor lesz elég bátorsága, hogy egy ilyen természetes dolgot bevalljon? Hallottam róla hogy a nők jobban megnyílnak ha a pasi lép először, de én már kétszer is léptem. De ha az elsőt ráfogjuk arra hogy akkor még nem szeretett? De akkor is, ma vallottam neki szerelmet. Azt hittem mond rá valamit, jó mondott ami egyébként nagyon jó válasz volt, és tuti attól van hogy sok időt tölt velem, és egyébként felizgultam arra hogy rajta van a boxerem. Kicsit rosszul esett a szívemnek, de nem lennék Louis Tomlinson ha itt feladnám. Kell egy csel amihez a fiúk is kellenek. Elizabeth Taylor, készülj fel a szerelmi vallomásodra - követtem a szememmel minden apró mozdulatát.
- Azt hittem már elraboltad Tommo - csendült fel oldalról Spencer hangja.
- Lehet hogy azt kellett volna - vontam meg a vállam nevetve. Igazából egyáltalán  nem gondoltam komolyan, minden vágyam hogy már a kórházba legyünk hogy megvizsgálják. Aztán lehet elrabolom. Már az enyém mindenestül. De vajon örökre?
Észre vettem Ellie zavarodott pillantását, amire megint arra tudtam következtetni hogy nem tud kiigazodni rajtam.
Mikor ideért a bátya kezet fogtam vele, ami után a húga azonnal karjaiba zárta. Lottie, Fizzy, Daisy, Phoebe, az ikrek, anya. Hirtelen olyan nagy hiányérzet tört rám, amitől sóhajtanom kellett. Hogy ne kelljen egy percre se tovább néznem a testvér szeretetet, levágtam magam a kanapéra és kihalásztam a telefonom a zsebemből.
9 nem fogadott hívás
Basszus! Káromkodtam magamban mikor elolvastam, és rájöttem hogy rákéne adni a hangot, amit meg is tettem, majd megnéztem kik is hívtak.
Harry 2 nem fogadott hívás
Liam 1
Niall 2
Zayn 1
Ismeretlen szám 1
Paul 2
Összeráncolt szemöldökkel méregetem a telefon képernyőjét, majd úgy döntöttem ott hagyom a beszélgető testvért, és felhívom Pault. Mert ő ki tudja minek hívott?!
- Hova mész? - szólt utánam Ellie.
- Nyugi nem hagylak itt. Tudom hogy fáj, az a pár perc ahol nem egy levegőt szívunk, de fel kell hívnom a menedzserünket - vigyorogtam rá, hogy feldobjam a kedvét, mert láttam hogy a sírás kerülgeti. Mielőtt válaszolhatott volna valamit, magam után zártam az ajtót. és vártam hogy felvegye Paul.
- Helló - szólt bele.
- Na mizu? - ültem le a lépcsőre.
- Tele van veled az internet - kezdett bele.
- Ezt már megszokhattuk - mondtam unottan.
- Seggfej vagy. Nem léptél fel semmilyen közösségi oldalra? - szidott le. Hát mással voltam elfoglalva...
- De most ez rossz vagy jó? - fakadtam.
- Hát ez embertől függ Lou, de megint lesz egy interjú, aztán már jobban belemélyedünk a koncertekbe. Már terveztem is párat. Vége a lazsálásnak, tiszta minden. Megírjátok a maradék dalt, és novemberben  ki adjuk az Made in the A.M  albumot - mondta végig határozottan. Nem nagyon lepett meg, tudtam hogy ez lesz nemsoká. De a dal még nincs kész, és kell segítség. Harry kell ide! Leesett az is hogy kevesebbszer fogom látni Elliet, amitől azt éreztem hogy megcsavarják a szívem.
- Hova fogunk utazni? - kérdeztem rá.
- Nyugi Lou! Nem leszel olyan sokáig távol a szerelmedtől - vihogott a telefonba. Az ő nevetése olyan mint egy lajháré, aki teleette magát. Igen láttam, és halottam már olyat. Sőt éreztem is a hányását a karomon ezek után.
- Nyugodt vagyok Higgins. Utána nézek most mit alkottam
- Oké Lou, vigyázzatok magatokra csá
- Okés apuci - húztam meg az utolsó szót, majd leraktam.
Próbáltam belépni twitterre, de ez nem igazán ment miközben cigit kerestem a zsebemben, de végül sikerült, mert Louis vagyok beírnom a jelszóm:
jelszóajelszóm12
Erre úgysem jönnek rá igaz? Muszáj volt letennem a telefont míg meggyújtom a cigit, de ezek után már belemélyedtem az internetbe. Az elején még csak Ariana Grande írt ki valamit, amit lusta voltam elolvasni, úgy hogy görgettem tovább. Majd megnéztem mikbe jelöltek be. Olyan szar érzés hogy nem tudok mindegyikre válaszolni mert egy napba is tartana. Sok Larrys dolog, a barátnőmmel kapcsolatos de egyen azért megakadt a figyelmem.

Louis hatalmasat csalódtam benned! Hogy tudtál elhagyni egy olyan tökéletes nőt mint Eleanor, és  mért egy ilyen kis ribanc mellett kellett kikötnöd?

Az állkapcsom megfeszült az idegességtől. Ribanc? Elhagytam? Én? Csalódott bennem? Oké. Az ilyenekre akarok a legjobban válaszolni. Ha a szeretteimet sértik engem is, nem értik meg? Inkább beléptem az Instagramra, ahol Danielle Campbell képével találkoztam. Jók a lábai - eresztettem le a szám elismerően, majd tovább görgettem.

Louis annyira szeretlek hogy lehetel ilyen cuki?

Néha én sem tudom. Amikor anyutól megkérdeztem csak annyit mondott: A túlságos önbizalmad miatt. Azt hiszem sok mindent örököltem anyutól.
Egy videó szerepelt alatta amire rákattintottam. Na nézzük a cukiságom okát!
Először egy riporter beszélt rólam:
 A One Direction vezéregyéniségéről mostanában több hírt is hallhatunk. Eleanor Calderrel való szakítása után, többször adott az igazáért. Ez se volt másképp július negyedikén, amikor az újdonsült barátnőjét, Elizabeth Taylort védte meg, és oktatta ki a riportereket, de előtte a kórház kamerájával megfigyeltük mit művelt. Ha valaki nem tudná, azért volt a kórházba mert a barátnője fejsérülést szenvedett. A részleteket nem tudjuk, de lássuk a a videót.
A képernyőn megjelentem ahogy ordibálók és rugdosom a szemetest, majd visszatért az a nő. Nem figyeltem miket mond az agyam százzal kattogott, hogy most egy pszichopata  állatnak nézhetnek, vagy egy törékeny porcelánnak. De most komolyan! Ezek kutatnak után, vagy mi? Idegesen néztem végig ahogy kiosztom a riportereket majd mikor elhozom Elizabeth-et a kórházból.
Szóval azért szeretnek mert szeretnek? Legalább annyira már ismernek hogy tudják ne packázzanak velem. De, biztos hogy ott lesznek. Látom  magam előtt ahogy Ellievel menjünk be az ajtón és kattognak a kamerák. Helyesbítek kiszállunk a kocsiból. Tökéletes!
Elhajítottam a csikket, amikor nyílt az ajtó és a férfi parfümről érződően megállapítottam hogy Spencer az.
- Vége a testvéri ölelésnek? - kérdeztem magam elé bámulva
- Anyu vette át a helyem - mondta miközben magába szívta a levegőt.
- Szerinted meddig bírja? - fordultam felé.
- Amióta elmentem változott. Már nem az az erős lány mint volt. De nála nem lehet tudni....Adsz egy cigit? - Kivettem a zsebemből a dobozt, és felé nyújtottam. Mikor kihúzott belőle egyet, én is megtettem majd meggyújtottam és átpasszoltam neki a gyújtót.
- De, ha van miért boldognak lennie kibírja - fejezte be, majd beleszívott a cigarettába. Vagy kiért. Szerintem van miért annak lennie. Itt a bátyja, megtudta az igazságot, és talán miattam. Nem talán, miattam. Egoista Louis! - mondta belül egy hang, de viccelődve. Mert ugye nem gondolom komolyan!
- Mondta miért ment el tegnap?
- Mindent elmondott
- Mindent?! - fakadtam ki. Gyanakodva összehúzta a szemöldökét.
- Nem kellett elmondania hogy tudjam. És túl közel vagy - nézett komoly, okoskodó arccal rám, amitől kitört belőlem a nevetés. - Asszed' viccelek? - mondta nevetve. - Van húgod? - kérdezte hirtelen.
- Ó, nem is egy - legyintettem.
- Na akkor nem nehéz elképzelned. Mit csinálnál ha a húgod tegnap, de úgy hogy sebesült is volt, kúrt volna azzal a csávóval aki melletted ül - Nem telt bele egyetlen percbe sem, hogy megértsem, és tudjam mit csinálnék. Felbasznám a képet.
- Jó fej vagy! - mondtam lenyűgözötten, amire csak szétette a kezét. - De tudod hogy nem akartam, pontosan a feje miatt - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Tudom - bólintott. Ellie nem hazudott. Tényleg nagyon jó bátyja van. Vajon én is jó bátyó vagyok? Számtalanszor elhangzott már a húgaim szájáról, hogy : Utállak. De mindnek volt oka. Egyszer például, Lottie-t leöntöttem egy vödör hideg vízzel, mikor épp indulni akart az egyik barátnőjéhez pizsi partizni. Egyáltalán mit csinálnak a csajok egy pizsipartin? Kibeszélik a pasikat? Ahhoz én is értek.
Az ajtó nyitódott a hátunk mögül. Majdnem egyszerre kaptuk oda a tekintetünket, ahol Ellie lépett ki, átöltözve - feliratos póló, rövid térdnadrág - , komoly arcot vágva. Azért, az ingemet nem kellett volna levenni!
- Indulás! - veregette meg a bátyja vállát, majd leszaladt a lépcsőn.
- Hív a kötelesség - álltam fel, majd utána lépkedtem.
- Csak hogy tud. Tele van velünk a média - világosítottam fel, és próbáltam olvasni az arcán, de nem nagyon ment miközben rohantunk a kocsihoz.
- Szuper! - forgatta meg a szemét, míg a hangja tele volt ridegséggel. Meglepett, mert erre nem számítottam. Sírás, bezárkózás és még ehhez hasonló dolgok, de kiborulás nem. Az a szerencse, hogy tudom hogy kell bánni egy ideges nővel. Ezt is a húgocskáknak köszönhetem. Hagytam hogy kicsapja a kocsiajtaját, és bevágódjon rajta, miközben azon agyaltam hogy mi az, amit ő szeret. Végigpörgette az agyam a vele töltött időket, miközben beültem mellé és beindítottam az autót. Végig kifelé bámult az ablakon, és fortyogott benne a düh. Dühős az apjára. Próbáltam elrejteni a mosolyom, mikor kitaláltam mit csinálok, hogy, ne fogjon gyanút, vagy ne nézzen seggfejnek. Csak kerüljünk ki a kórházból. Az a baj hogy még oda sem értünk.
- Álljunk meg egy virágos boltnál - törte meg a csendet.
- Ha elmondod mit mondott - kezdtem alkudozni.
- Most ehhez nincs kedvem Louis - rázta meg a fejét meggyötörten. Oké, nem győzhetek még most.
- Akkor virágos bolt - egyeztem bele. Bizonyára megfordulhat a fejünkben a kérdés, hogy mi van azzal a bizonyos kisfiúval. Az a baj, hogy nem bírok ilyeneket lesni, hallani, mert a szívem facsarni kezd. De az tuti, hogy segíteni fogok neki. Ha csak pénzösszegileg akkor úgy.
Leparkoltam egy virágos bolt előtt, de mielőtt kiszállhattam volna, Ellie megállított benne, hogy majd ő be megy maradjak itt és a többi. Nehezen egyeztem bele, mert ugye vannak olyan őrült rajongók akik meg is tépnék. Ezért ülök most két perce a kocsiban, elhatározva hogyha nem jön öt percen belül utána megyek. A telefon csörögni kezdett a zsebemben, és mikor előhalásztam. Ismeretlen szám villant fel. Összeráncoltam a szemöldököm, de felvettem.
- Itt Louis Tomlinson beszél, te ki vagy rejtélyes idegen? - mondtam ami először eszembe jutott. Pillanatok teltek el, de a telefonba még mindig nem szólt bele senki, csak lélegzetvételeket lehetett hallani, ami kezdett nyomasztóvá válni.
- Hahó? Van itt valaki? Vagy véletlenül egy gyerek ütötte be, véletlenül pont az én szuper számomat? - kezdtem viccelődésbe. - Említettem hogy véletlenül? Hm? Na mindegy. Dolgozok egy dalon és ha már itt vagy rejtélyes idegen meghallgathatnád.......Zokni nélkül, zokni nélkül jéjé. Ümm zokni zokni nélkül! - énekeltem el azt ami először eszembe jutott. A vonalból halk szipogás hallatszott majd bontották. Összeráncoltam a szemöldököm. Ennyire azért nem lehetett rossz a dal? De valahogy ez a szipogás olyan ismerősnek tűnt. Mintha már hallottan volna valahol. Vajon miért sírt? Azért, mert véletlenül engem hívott fel? Jó, ez nagyon úgy hangzott mintha egy egoista mondta volna. Vagy rossz a humorérzékem? Nem lehetett gyerek. Egy gyerek beleszól. Lány volt. Egy lány felhívott, majd elsírta magát és lerakta. De az az érdekes benne hogy ismerős a szipogása. A kocsiajtó hirtelen nyitódott, amitől megrezzentem, de Ellie nem vette észre. A vörös rózsát bámulta póker arccal. Míg én próbáltam ijedségem eltakarni, ami sikerült is. Ilyen még nem történt velem!

Ahogy közeledtünk a kórházhoz, egyre jobban növekedett bennem a félelem, hogy esetleg valami baja lesz. Most ott vagyunk hogy inkább ülök a folyosón, mint hogy az orvossal és vele tartottam volna. Nem akarom nézni ahogy vizsgálja, vagy hogy utána hogyan kérdezgetik a nyomozók. Belementek abba, hogy itt, kérdezzék ki, szóval a kivizsgálás után ez megtörténik. Én addig várok, és várok, miközben minden pillanatomat lefényképezik, vagy videóra veszik. Amint kiszálltunk az autóból, megcsaptak minket a kérdések és a kamerák.
Idegesen doboltam a lábammal, majd mikor azt éreztem szétszakadok,
 felálltam, a rózsát is felvettem a helyéről, mivel nekem kell
vigyáznom rá, és a 178-as szoba felé vonszoltam magam,
 hogy elfoglaljam magam Emily társaságában és ne kattogjon
 az agyam két dolgon. A telefonhíváson, és Elizabeth-en.
Mikor beértem azon a bizonyos ajtón, a szőkeség csodálkozva
 végigmért.
- Hejhó! - emeltem fel a kezem, majd leültem mellé, az ágyra, a virágot pedig a komódra helyeztem.
- Hali Rómeó. Hát Júliát hol hagytad? És tegnap mért vitted el? És a virág kié? - támadott le kérdésekkel. Mondhatom nagyon barátságos.
- Nos, kedves szolga, el kellett vinnem hogy egy utolsó éjszakát együtt tölthessünk mielőtt elszakítanak tőle. - mondtam drámaian.
- Kik vitték el? - kérdezte meglepettség nélkül. Alig beszéltünk, oszt nem lepi meg hogy ilyennel rukkolok elő. Szégyen gyalázat! Igazából csak jó emberismerő, mint jó magam.
- Az orvos kivizsgálja mert tegnap nem lehetett és zárójelentést ír, aztán a nyomozók jönnek - komolyodtam el.
- Oké, de még mindig nem értem minek vitted el. - csapott a combomra. Részletesen elmeséltem neki, miért is, az "olyan" részeket kihagyva. Amikor a végéhez értem, ledűltem az ágyra, és vártam a reakcióját. Ő csak maga elé meredve a gondolataiba merült.
Jól megvizsgáltam, és ahogy az első találkozásnál, most is feltűnt soványsága és sápadtsága. Ennyire kiszívja belőle a kórház a színt? Mióta van itt? Mi lehet a baja? Több kérdés is megfogalmazódott bennem, de hűen magamhoz ezt a kérdést tettem fel:
- És te mit csináltál addig? - Felém kapta a tekintetét, és összeráncolta a szemöldökét. Láttam rajta hogy gondolkozik mit is mondjon erre. Valami van itt!
- Niall-el beszélgettem - bökte ki. - Tök aranyos srác - húzta félmosolyra a száját. Huncut vigyor jelent meg az arcomon, miközben felültem.
- Két szőke. Passzoltok egymáshoz, úgy látszik a kémia is meg van. De figyelmeztetlek! Én leszek a tanú az esküvőn, én tartom a gyertyát a nászúton, és én leszek a gyereketek keresztapja, aki a William nevet kapja - ejtette ki a szám ezeket a szavakat komolysággal. Először elgondolkoztam, hogy mit is vessek be, de mivel nincs itt Niall ejtettem a beégetést. Kimeresztett szemekkel meredt rám, és nyilván azt elemezte hogy, hogy lehetek ilyen.
Ilyen elképesztően khmm humoros és jóképű. És..megint egoistára sikeredett. Kéne egy olyan tábla az agyamnak, hogy: Olyan szavak gondolása ami a egoistaságra utál, tilos!
- Te nem vagy normális Louis! Nincs köztünk semmi, és nem is lesz, mivel ez nem így működik. Amúgy ha lenne sem tarthatnád a gyertyát van villany ha kell - vágott vissza.
- Te mi van, ha épp akkor lesz áramkimaradás? -tettem szét a kezem. - És mért ne lehetne? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Mert nem és kész - állt fel, majd visszaült. Rám nézett zavartságot tükröző arccal, amitől mind a kettőnkből kitört a nevetés.
A percek csigalassúsággal haladtak, miután Emily-hez bejöttek a szülei, és kisebb magyarázás után felfogták hogy nem alkatunk egypárt, kijöttem friss levegőt szívni. Na jó, igazából cigizni.
Szerencsére a riporter sereg már elhúzott, szóval nem tudják meg örökíteni minden mozdulatom. Azért fura, hogy ilyen hamar feladtak. Nyilván volt jobb sztorijuk.
Elég vicces volt, ahogy Ellie barátnőjével már szinte fejvesztve magyaráztunk, hogy nincs köztünk semmi barátságon kívül, amiből ezt gondolták hogy titkoljuk. A szülei nagyon le vannak maradva a sztár hírekkel, aminek én csak örülni tudok.
Elővettem a telefonom, hogy megnézem azt a bizonyos telefonszámot. Lehet hogy fel kéne hívni..Te normális vagy Tomlinson?! Ezek szerint nem.
Bedobtam a szemetesbe a csikket - környezetvédelem -, majd elhatároztam hogy megkérdezem a recepciósoktól mi van azzal a bizonyos kisfiúval.
- Elnézést hölgyem! - szólítottam meg az egyik nőt. A hangom hallatán unottan megfordult, majd mikor meglátta ki is vagyok, hirtelen fel élet az arca.
- Igen uram mit szeretne? -  jött közelebb a pulthoz, és neki támaszkodott, hogy kigombolt ingén látszódjon dekoltázsa.
Magamban kinevettem gyenge próbálkozása láttán. Meg is jelent a szám sarkában egy gúnyos mosoly. Ha ezt hiszi,
hogy ez nálam hat, hát sok szerencsét kívánok neki a továbbiakban. Azt szeretem ha harcolni kell egy lányért, és nem dobja le egyből a felsőét csak azért mert híres vagyok.
Azt gyűlölöm.
- A tegnap behozott kisfiú után érdeklődnék. Égéssel hozták be. Vagyis hát égett volt az arca.., na mindegy. Ő hol van? - próbáltam össze szedni a gondolataimat.
- Nem tudom, de nézze csak ott az orvos - mutatott rá.  - Dr. Hemmings, Mr. Tomlinson a tegnap behozott kisfiú után érdeklődik. Thomas Buckett után. - Az orvos megállt.
- Köszi - húztam össze a szám.
- Bármikor - legyintett, szempilla rebegtetve. Kimeresztettem a szemem, és megfordultam.
- Jó napot doktor úr! - nyújtottam felé a kezem. Ő is köszönt majd kezet ráztunk. Rá kérdeztem még egyszer a most már nem névtelen kisfiúra. Thomas Buckettra.
- Hozzá tartozója? - tette a fehér köpenyébe a kezét.
- Nem igazán - szívtam be a levegőt összeszorított foggal. - Ismerek olyat akinek a hozzátartózója. Ő kért meg hogy érdeklődjek utána - hazudtam, hogy elmondja.
- Hát akkor bizonyára tudhassa, hogy tegnap másodfokú égési sérülésekkel hozták be. - Bólintottam. Még fokok is vannak? - Az irha mélyebb rétege károsodott, ezért műtétet alkalmaztunk nála. A 97-es szobába van, de most nem lehet látogatni - A mondandója végén bólintottam, megköszöntem majd tovább álltam.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett 😍😍 Annyira imádom Louist 💝💝💝💝 #favorit
    Hamar kövit 😍
    Xoxo 〽

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök hogy tetszett! Jól esik hogy mindig hagysz komit. 💝
      Még nem tudom mikor lesz új rész, de most hétvégén biztos nem. :/ Még az is lehet hogy különkiadást hozok. :D
      XXE

      Törlés
    2. Különkiadás? :D most nagyon felkeltetted az érdeklődésem :DD Xoxo

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész eseménydús volt. Remélem nem lesz semmi baja a kisfiúnak! Nem tudom, hogy lehetnek néha ilyenek a rajongok, mint való életbe mint történetbe. Várom a folytatást!*-*
    xoxo ~Lucy~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali! :)
      Örülök hogy tetszett, és köszönöm is. <3
      Vannak ilyen rajongók sajnos. :/
      Thomas-ról egyenlőre nem mondok semmit. :D
      Eltüntél nagyon! Hiányzol majom térj vissza közénk egy kicsit, és tedd le a könyvet egy pillanatra. Írnunk kell!
      XXE

      Törlés