Lelkiismeret
 |
| Elizabeth Taylor |
Van egy pont,ahol nem hátrálhatsz meg.Az érzéseket félre kell tenni,és utat kell engedni bátorságodnak.Nekem eljött ez a nap!Itt vagyok vele egy házban,és erre egyértelműen rájöttem mikor Louis mellkasán ébredtem.Volt időm át gondolni az egészet mivel anyu dolgozik így nem kell sietnem.Rájöttem hogy egy idióta vagyok amiért megfutok az elöl amit kerestem,sírtam miatta,szerettem.Vagyis megfutok tőle. Harry Styles elöl.Megfutok a válaszom elöl,ami kijár nekem.Mért kell ilyen érzékeny kis pontnak lennem?Változni akarok!Olyanná akarok válni,aki erős.Aki nem fél.Ilyen létezik egyáltalán?Minden ember fél!Egyesek
apróságokon,vihar,pók,sötét.Mások félnek leküzdeni a félelmüket.Vannak akik a haláltól, vagy a szerettei halálától.Felejtéstől,fájdalomtól az érzéseitől.Ezer felé van!Mindenki különleges!Az én félelmem változó.Amilyen feladat tárul elém,olyan félelem.Mért nem félhetek mondjuk...a pókoktól,vagy tudom is én.
De egy a lényeg,csak pár lépés és eltűnik az életemből a 'miért" szócska.Most jobban megvizsgáltam a képeket a falon.Ezeket mért nem vettem észre előbb?!Nem egyszer jártam itt,de nekem pont azon a napon kellett észrevenni.Akkor kellett megtudnom mikor már teljesen beleestem.A sors akarta hogy először megismerjem Louis-t,vagy csak
szimplán véletlen?Az van nekem megírva hogy szeressek bele 1D tagokba?Utálom azokat a kérdéseket amire soha vagy évek múlva kapok választ.
A gondolataimat az egyre közeledő hangok terelték el.
-Haver nagyon szar helyzetbe vagy!-sóhajt fel...Niall.Az akcentusából itélve. Hirtelen ajtó nyitódásra lettem figyelmes,amire azt se tudtam mit csináljak.Az ajtón Harry
és Niall jött be,de nem vettek észre.Félelem uralt magába.Én még erre nem állok készen!Ahogy bejöttek már háttal is álltak nekem,azért nem tudtak észrevenni.
-Kösz jobban érzem magam-dobja le magát a kanapéra..Harry gúnyosan.A szívem máris gyorsabban kezdd dobogni,a levegőt szaporábban veszem.Itt van előttem!?Nyelek egy nagyot,de lépésben megakadályozz Harry hangja.
-Utálom magam!-mondja Harry szomorú,elhalt hangon.A mellkasom elszorul,hiába tudom hogy hibás.Megváltoztattam a lépésem és beszaladtam a konyhába.Leültem egy székre,
könyökömmel megtámaszkodtam az asztalon,
az arcomat pedig elrejtettem a kezemmel.Mérhetetlenül elkapott a lelkiismeret,mikor kimondta hogy utálja magát.Tudom hogy megérdemelné,de a legjobb barátjával MIATTAM veszett össze.Én vagyok az a személy aki eltudta őket választani.
Akik jobban rosszban együtt voltak,sírtak és nevettek.Sosem voltam az a lány,aki ezt tétlenül nézi.Beszélnem kell Louissal erről!Louis!-sóhajtottam fel.Hogy tudtam
neki olyan hamar megbocsátani?Pedig olyanokat állított rólam,ami a szívemig hatolt,de én mégis engedtem neki a közeledést.Erre már tegnap is megtaláltam a választ..mert Szeretem.
Felém lépkedő zajokat halottam,így erőt vettem magamon hogy ne bőgjem el a fejem.
-Hé jól vagy?-Megfordultam és Gigit találom magam előtt.A szeméből sütött az aggodalom.
-Szerinted?-tettem szét a kezem.
-Gyere ide!-sóhajt,fel.Felállok és belevettem magam ölelésébe.Annyira örülök hogy most Gigi itt van!
-Miattam vesztek össze-suttogtam.
-Ne butáskodj!-szólt rám.
-Miattam-mondogattam,míg el nem távolodott tőlem.Szerencsés embernek mondhatom magam mert egy olyan személyt mint Gigi-aki nem kérdezz csak vigasztal-mondhatok a
barátnőmnek.
-Beszélj vele!-adott tanácsot.Össze szorítottam a szemem és egy aprót bólintottam.
-Ne adjak ruhát?-Nyilván rájött hogy ugyanaz van rajtam mint tegnap,csak felvettem Louis egyik melegítőfelsőjét. Kifésültem a hajam,és megmostam a fogam.
-Nem kell köszi-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Beszélnünk kell-hallom meg hátulról a hangját.Gigi egy biztató mosolyt küldött felém majd mellettem elhalatt.Halottam a lépteket amik közelednek felém,de még így se volta hajlandó megfordulni.
-Tudom.-mondtam még mindig háttal.
-Liz..-kezdett bele.Az egyetlen ember aki egy normális becenevet tudott nekem adni.
-a legelején-vágok bele a szavába és fordulok meg egyszerre.A látvány egyáltalán nem volt kellemes.A szája sarka fel volt szakadva,és duzzadva. Nagyot kellett nyelnem hogy felfogjam MIATTAM.Miattam vert be a legjobb
barátjának.
-New Yorkba ragadtunk.-kezdte el,egy sóhaj kíséretében.-Úgy volt hogy lefújják a turnét,de Paul kitalálta hogy szüneteljünk.Nekem egyből a bulizás jutott eszembe és
ott maradtam New Yorkba.Akkor csak az számított.Csajok,pia,buli.
Aznap Louis én és Eleanor elmentünk
egybe ott találkoztunk.már akkor levettél a lábamról a folytonos beszólogatásaiddal.Akkor megfogadtam magamnak hogy megszerezlek.-folytatta.Ahogy mesélt a szemem
elé képzeltem azt az estét.*-Anyádék kinyírnak-kérdezte a legmegfelelőbb ember bulizásra.A megfelelő nálam az ellentéte.
-Nyugi már!-szóltam rá,és a pulthoz invitáltam.Én is sétáltam utána.Leültem az egyik székre és vártam hogy sorra kerüljünk.Éppen két palit szolgált ki,de az egyiknek
nem láthattam az arcát mert
bele volt bújva egy csajba.A másiknak göndör haja volt?!Észre se vettem de már hangosan felnevettem.
-Szia cica!-kapta felém a tekintetét,és bevetette csábos mosolyát.
-Szia kutya!-mosolyogtam úgy rá mint egy hülyére.
-Harry vagyok-nézett végig rajtam.Nem tudom mi olyan érdekes bennem.Majdnem térdig érő bulizos ruha.Nem vagyok egy cicababa!Az egyetlen ami tetszik bennem a lábaim.Ebből nyerek magabiztosságot.
-Tényleg?Én se vagyok cica hidd el!De ha már így neveztél nyílván azt hittem hogy beceneveket adjunk egymásnak és rád pont illik a kutya.
-Mit adhatok?-szólalt meg a pult mögött álló nő,aki eddig Harry-t bámulta megállás nélkül.
-Valami erőset!-fordultam felé.
-Csak meg ne ártson!-szólt be Harry.
-Jobban bírom az italt mint te-vágtam hozzá.
-Ez kihívás?-húzta félmosolyra a száját.
-Annak is veheted-Fordulok felé mosolyogva miután elvettem az italomat.
-Mivel a haverom a barátnőjével dug benne vagyok!-mosolyog pimaszul.Azt gondoltam!Úgy falták egymást mintha az életük múlna rajta.
-Oké ha én nyerek le kopól rólam
-De ha én táncolsz velem
-Azt se fogod tudni hol vagy nem hogy táncolni-nevettem fel.
-Majd meglássuk!-fordul a nő felé és máris fizet nekem és magának italt.
-Nekem van!-emelem fel a poharam.
-Hosszú még az este szépségem-adta a kezembe a poharat.Megforgattam a szemem.A barátnőm aki eddig csendben hallgatott,meglökte a vállam.
-Nem baj ha elmegyek Sammel?-kérdi és a fiú felé mutat.Az egyik legjobb pasi a suliba aki most Kate-et hívja?!
-Ez kérdés?Rohanj!-löktem meg.Mosolyogva felállt,majd rám kacsintott és már húzott is a csávóhoz.
-Úgy is én nyerek!-vonta meg a vállát,mikor elvette a tekintetét osztálytársamról.
-Majd meglássuk-emeltem fel a poharam.
-Ránk-emelte fel ő is,amire én visszahúztam.Elnevette magát.
-Oké,oké!-rakta fel a maradék kezét.-Az estére!-Ez már jobban tetszett így koccintottam vele.-Mert még bármi megtörténhet-tette hozzá,miután lehúztuk az italt.*Az a személy Lou volt! Louis csókolózott Eleanorral.Azért volt ismerős a csaj,csak még magamnak se vallottam be.
-Mindent megtettem hogy találkozzak veled..-térített vissza a jelenbe Harry.-Kis idő múlva beléd habarodtam.Levettél a lábadról,már a mosolyoddal.Aztán Paul
kijelentette hogy folytassuk a turnét.Összetörtem.Nem akartam hogy olyan életed legyen mint nekem,de elhagyni sem akartalak.Ha eléd álltam volna nem tudtam volna
megtenni.Ezért írtam levelet-látom szemeiben a fájdalmat.A szívemben bezárult egy fiók.
-Nekem mindegy lett volna hogy milyen életem van,ha veled vagyok.-ráztam meg a fejem.-Nagyon fájt amit tettél
-Nekem szerinted nem?!-tette szét a kezét.
-Fájt a bűntudat?-kérdeztem gúnyosan.
-Szerettelek-csattan fel.
-Én is szerettelek-csattantam fel én is.
-Bocsáss meg!-vette lejjebb a hangerőt.
-Nem tudok Harry..Nem tudok-mentem el mellette.Kicsaptam az ajtót és kirohantam London utcáira.
*****
Szóval ilyen érzés megtudni az igazságot.Mintha bezártam volna egy fiókot,de a kulcsot nem tudom eldobni.Addig nem míg a szívemen van az a mérhetetlen bűntutat!
Ha csak vissza gondolok sírhatnám van,de nem tudok.Egy könny sem jön ki az arcomon.Elfogyott volna tegnap óta? Nem tudom és nem is akarom tudni.Elég volt végig hallgatni az ő szemszögéből,ami nem biztos hogy igaz.De hittem neki.Ismertem,és most is ismerem.A szeméből mindent ki tudtam olvasni.Egyszerre érzem a megkönnyebbülést és a fájdalmat.
Megkönnyebbültem,mert végre halottam az igazságot,ami nem is volt olyan rossz mint amire gondoltam.És fájdalmat..azt a szüntelen fájdalmat a lelkemen ami azóta rajta van mióta kimondta azt a két szót,ami elég is volt hogy minden porcikámat átjárja.Miattam elveszíteni a legjobb barátját?!Egy lány miatt akit alig ismer?!Hülyeséget csinál Lou!Már csak arra huppantam vissza az
életbe a gondolatok világából hogy a szemem leragadt és elnyomott az álom.
Arra ébredtem hogy valaki kopogtat.A fejem felkaptam a hang hallatán így a hajam az arcomba végezte.A zaj irányába kaptam a fejem ahol Ő állt.a szívem máris ezerrel dobogott.Hirtelen kaptak el a szerelem érzései és a félelem is. Még mindig gyors lélegzettel eszeveszettül dobogó szívvel nyitottam ki neki.Ami csak fokozódott mikor felnéztem a szemébe.Mielőtt teljesen elmerültem volna kék íriszeibe, utat engedtem neki.Mire megfordultam már az ágyon ült lehajtott fejjel.
-Haragszol?-emelte fel.Kitágult szemekkel néztem az előttem ülő fiút.
-Nem-mondtam még mindig meghökkentve.
-Akkor mért mentél el reggel szó nélkül?
-Beszéltem Harry-vel..-kezdtem,de közbevágott.
-Micsinált'-pattant fel ültéből.Már csillapodni kezdő szívem megint felgyorsult.
-Semmit-hadartam félve.Az arca meg lágyult és magához húzott.
-Ne félj!-súgta a fülembe.Jóleső borzongás járta végig a testem,ahogy lehelete a bőrömhöz ért.Jobban magamhoz szorítottam,mikor eljutott a tudatomig:Mennyire hiányzott!
-Sajnálom!-suttogtam. Arrébb húzódott tőlem,annyira hogy a szemembe tudjon nézni.Gyönyörű kék szemeibe értetlenséget fedeztem fel.Az egész testem melegség töltötte el
mikor rájöttem hogy fél méterre vagyunk egymástól.De az csapott arcon a legjobban hogy nem bírom levenni róla a tekintetem.Egy pillanatra,csak egy pillanatra-míg elmerültem szemeibe-felejtettem el miért néz így.De ennek is vége szakadt mint mindennek mikor beszédre nyitotta az ajkát.
-Mit sajnálsz?
-Sajnálom hogy miattam vesztél össze Harry-vel-kezdtem bele egy sóhaj kíséretében.-Sajnálom hogy miattam vesztetted el.Sajnálom hogy minden MIATTAM történt.DE tudod mit sajnálok a legjobban?!Hogy egy olyan emberbe szerettem bele mint te!-mondtam már az utolsót,lehajtott fejjel mikor tudomásul vettem hogy szerelmet valóttam neki.Elengedett fogásából,amire megijedtem.Mit
csináltam?!Elijesztettem a valómásommal?Mért nem tudok előbb gondolkozni aztán beszélni?!
-Mért sajnálod?-Még most se bírtam ránézni.Féltem attól hogy mit veszek észre tekintetében.Féltem a reakciójától.
-Mert..kezdtem.
-Mert azt hiszed hogy viszonzatlan szerelem?-vágott a szavamba.Erre mondják hogy helyén talált a szög.
-Nézz rám!-kérte.-Nézz rám!-emelte fel a fejem az államnál fogva.Lassan nyitottam ki a szemem.Most bezzeg semmit se tudok kiolvasni a tekintetéből!
-Harry pedig nem érdekel..-kezdte el,de a mondandójába vágtam.
-De érdekel Lou!-csattanok fel és elveszem az ujját az állam alól.Hirtelen üresség fog el.-Te nem érzed azt amit én!Te nem vagy a helyzetembe!Te nem érzed azt a
lelkiismeret furdalást,amit hordozz a szívem-magyarázok a kezemmel is.Az arcán döbbenet jelenik meg,míg én a sírás határán állok.
-De én nem sajnálom!-jut szóhoz.-Tudod miért?!Mert olyas valakiért tettem mint te!Sze-ret-lek!Érted?!-Az érzéseim visszafoghatatlanok.Eltagolta nekem a legszebb
szót!Olyan melegség áraszt el mint még soha!Hittem a szavában!Tudni hogy akit szeretsz viszont szeret.Olyan megfogalmazhatatlan érzés amit nem leírni, átélni kell!.
 |
| Louis Tomlinson |
És most itt vagyok a házuk előtt a motoromon ülve,figyelem őt az ablakból.Gyerünk indul már el!-szóltam magamra.Megráztam a fejem és elindultam haza.Habár csak a kulcsokért mert nem tudnék vele egy házban tartózkodni.Szeltem London utcáit,nem törődve senkivel.Lepattantam a motorról,vettem egy nagy levegőt és benyitottam.A harmadik lépcsőfokon megállított egy hang:
-Louis?!-halottam meg azt a hangot amire most egyáltalán nem vagyok kíváncsi.Magamban szitkozódva de megfordultam,unott pofát vágva.Mikor megláttam hogy a szája sarka fel van duzzadva,magam is meglepődtem hogy semmi fájdalom nem ült ki a szívemre.
-Beszélnünk kell-lépett fel az első lépcsőfokra.
-Nincs kedvem!-fordítottam neki hátat,és rohantam a szobámba.Tudom hogy nem kerülhetem életem végéig mint egy pisis,de most nem tudnék vele úgy beszélni hogy ne dühöngjek be.
-Nem csinálhatod ezt egész nap-állt az ajtóba.Nem törődtem vele továbbra is a fiókomba kotorásztam a kulcsom után.
-Ezt keresed?-rázta meg a keresett tárgyat.Felé kaptam a tekintetem.
-Add azt ide!-nyújtottam a kezem.
-Ha elmondhatom amit akarok?!-zsarolt.Mély levegőt vettem hogy lenyugtassam magam.Nyilván értette a célzást,ezért elkezdte.
-Tudom hogy most utálsz..-Még jó hogy utállak!-de te nem érezted azt amit én.Nem akartam hogy olyan élete legyen mint neke..
-Akkor nem szeretted igazán!-vágtam a szavába.-Mert aki igazán szereti az nem hagyja el egy levélben!
-Tudtam hogyha elé állók akkor nem tudnám elhagyni-sóhajtott fel.-Tudtam hogy fájdalmat okoztam neki,de nem akartam hogy a családja nélkül éljen!
-A szülei elváltak!-emeltem fel a hangom.Az arcán döbbenet ült ki amit nem is csodáltam.Undorral az arcomon közeledtem felé,a kezemet nyújtva hozzá.
-Csak gondold át!Ki volt az a személy aki mind végig melletted volt.Hibát követtem el,de képzeld magad az én helyembe-adta a kezembe a kulcsot.Kirohantam a szobából,ki a sötét estébe,egyenesen a motoromhoz,amit beindítottam és már indultam is el.Hosszú éjszaka áll előttem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése